Előfordulhat, hogy eddigi életed során folyton azt sulykolták beléd, hogy
légy szófogadó és felelj meg a körülötted élő világ elvárásainak. Azonban ez a programkód, meglehet többé már nem szolgál téged. Ahhoz, hogy felfedezd az életed küldetését az érzéseidre kell hallgatnod és
ezek a legtöbbször éppen ellentétes vágyakat ébresztenek benned, mint
amit a külvilág várna tőled. Akárhogy is döntesz most az életedről egy
dologban 100%-ig biztos lehetsz, hogy valakinek az érdekei sérülni
fognak. Nagyon sokan lesznek, akiket magad mögött kell hagynod emiatt,
akik nem tudnak követni azon az úton, amire ebben a pillanatban lépsz
rá.
Mindez egyáltalán nem lehetetlen! Olyan képek és vágyak ébrednek benned, amikre az első reakciód az
lesz: “Ez lehetetlen, nem tehetek ilyet! Mit fognak gondolni mások?” Ez
egy természetes reakció, hiszen úgy nőttél fel, hogy folyton mások
engedélyét kellett kérned ahhoz, hogy bármit megtegyél. A társadalom
beléd kódolta a megfelelés programját, hiszen év milliókon keresztül
éppen a megfelelés és az alkalmazkodás biztosította a túlélésed. Ennek
az időszaknak azonban vége. Nem fejlődhetsz tovább anélkül, hogy ezt az
ősi kódot tudatosan kiiktatnád azáltal, hogy áthangolod a tudatosságodat
a belső irányításoddal való kapcsolatra. A belső irányítás semmi olyat nem fog tőled várni, ami ellenedre
lenne. Éppen ellenkezőleg, kirobbanó lelkesedést fogsz érezni a
változással kapcsolatban abban a pillanatban, hogy képes leszel legyőzni
a benned élő félelmeket és képes vagy átlépni a megfelelési
kényszeredet. A belső irányítás ebben is segíteni fog számodra. Át kell
lépned azt a gondolatot, hogy mindenkinek szeretnie kell téged ahhoz,
hogy értékes embernek érezd magad. Éppen elég ha az a néhány ember
szeret és támogat téged, akikkel együtt tudsz haladni ezen az úton.
Engedd el most azokat, akik megpróbálnak lehúzni és visszatartani.
Itt az ideje, hogy felnőj végre
a feladathoz.
Tudom, hogy biológiailag és a mai társadalom elfogadott normáinak megfelelően is felnőttnek
számítasz, de most itt az ideje, hogy lelkileg is felnőj. A lelki érettség a saját életedért való feltétel nélküli
felelősség vállalással kezdődik. El kell végre fogadnod, hogy
egyes-egyedül te vagy a felelős az életed minden történéséért, még
azokért a történésekért is, amik látszólag önhibádon kívül “véletlenül”
történnek veled.
Egyáltalán nincsenek véletlenek.
Még a betegségek, a balesetek és a veszteségek is olyan üzenetek
számodra, amik igyekszenek felhívni a figyelmedet, hogy letértél az
előre kijelölt utadról, amit önmagad számára határoztál meg. A belső
irányításod az egész életedben azon dolgozik, hogy segítsen neked véghez
vinni az élet tervedet és ha te nem akarod meghallani az üzeneteit,
akkor olyan drasztikus eszközökhöz kell folyamodnia, amikből végre
megérted, hogy nem jó úton jársz.
Meg kell végre értened, hogy mindent te magad alakítasz magad körül. Belső
irányításoddal összekapcsolódva, felelős döntéseket kezdj hozni az
életedért. Az összekapcsolódás egyik alap feltétele, hogy tudatosan
felelősséget vállalj az életed minden történéséért, a döntéseiddel és a
cselekedeteiddel együtt. Nincs olyan külső körülmény, ami képes lenne
bármit rád kényszeríteni. El kell fogadnod, hogy mindent, ami történik
veled te magad vonzol az életedbe azáltal, hogy tudatosan vagy
öntudatlanul rendelkezel róla. Itt az ideje, hogy végre kinyisd a
szemed és tudatosan kezdj dönteni az életedről vállalva annak minden
felelősségét.
Amikor végre te magad alakíthatod az életed. Eljött az ideje, hogy a belső irányításoddal összhangban rátalálj az egyéni küldetésedre. Ez a fejlődési folyamatodnak egy rendkívül fontos állomása, aminek minden egyes lépésében szeretnélek támogatni téged.
A Belső gyermek tréningen egy gyakorlati programot kapsz a kezedbe. Mert hiszem, hogy ha konkrét gyakorlatias segítséget kapsz ehhez a munkához, akkor te magad is látni fogod, mit kell tenned nap mint nap, hogy tudd, jó irányba tart az életed.
Várlak szeretettel és kísérlek a felnőtté válásod folyamatában.
Köszönöm, hogy velem gondolkodsz és utazol. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése