Kezdjük az alapoknál: Megszületéseddel bekerültél egy családba. Itt megváltottad magadnak a gyerek helyét! Ha tetszik, ha nem, akkor is a szüleid gyereke maradsz életed végéig. Lehet hogy már felnőttél, boldog kapcsolatról álmodozol, és nem sikerül. Van kapcsolatod, de elvágyódsz onnan. Nem találsz megfelelő munkát. Nem működnek a pénzügyeid. Nagyon sűrűn váltogatod a munkahelyeidet, mert éppen hülye a főnök. Magadra ismertél? :) Ha csak egy pontban is magadra ismertél, azt ajánlom tarts velem és nézzük ezeket a fránya rendeket.
Sok ilyen rend rejtett, és nem figyelhetjük meg közvetlenül. Mélyen a lélekben működnek, és igyekszünk elhomályosítani őket a hiedelmeinkkel, a kifogásainkkal, a vágyainkkal vagy az aggodalmainkkal. Mélyen a lélekbe kell nyúlnunk, ha meg akarjuk érinteni a Szeretet Rendjeit. Az élet elfogadása úgy, ahogy azt kaptuk!
Azzal kezdeném, hogy mondok valamit a szülők és gyermekek közötti szeretetről a gyermek nézőpontjából. Ezek a megfigyelések annyira lényegiek és nyilvánvalóak, ezért azon gondolkodom, hogy egyáltalán megemlítsem-e őket, mindazonáltal gyakran megfeledkezünk róluk. Amikor a szülők életet adnak, akkor a legmélyebb harmóniában cselekednek emberségükkel, és úgy adják magukat szülőként a gyermekeiknek, ahogy ők vannak. Semmit nem tehetnek hozzá ahhoz, akik ők, és semmit nem vehetnek el ebből. Az apa és az anya, betetőzve egymás iránti szeretetüket, a gyermekeiknek önmaguk teljességét adják, úgy ahogy ők vannak.A Szeretet Első Rendje tehát, hogy a gyermekek úgy kapják az életet, ahogy azt nekik adták.
Egy gyermek maga a szülei. A Szeretet, ha sikeres akar lenni, megköveteli, hogy a gyermek elismerje a szüleit azoknak, akik. Félelem nélkül, és anélkül, hogy azt képzelné, hogy lehetnének más szülei is. Más szülőknek más gyermekei lennének. A mi szüleink az egyetlen lehetséges szülőpár a számunkra: illúzió azt képzelni, hogy más személyek is lehetnének. Elismerni a szüleinket úgy, ahogy vannak, nagyon mély és alapvető mozdulat. Rajtuk keresztül megláthatjuk azt a hatalmas távlatot, ahonnan maga az élet jön el hozzánk, és meg kell hajtanunk fejünket az élet misztériuma előtt. Ha elismerjük szüleinket azoknak, akik, akkor az élet misztériumát fogadjuk el és alávetjük magunkat neki.
Ellenőrizheted ennek az elismerésnek a hatását a lelkeden, ha elképzeled, hogy mélyen meghajtod a fejed a szüleid előtt, és ezt mondod nekik: „Elfogadom az életem ,még annak árán is amiben nektek került. Elfogadom mindazzal, ami vele jár, minden korlátozottságával és lehetőségével". Abban a pillanatban, hogy ezeket a mondatot kimondjuk, az életet és a szüleinket úgy fogadjuk el, amint azok vannak. A szív kinyílik. Bárki, aki megteszi ezt az elismerő lépést, teljesnek és békésnek érzi magát.
Hasonlítsd össze ezt az elismerést az ellenkezőjével: képzeld el magad, ahogy elfordulsz a szüleidtől és azt mondod: „Más szülőket akarok, nem tetszik az, amilyenek az enyémek." Micsoda illúzió! Mintha lehetséges volna, hogy önmagunk legyünk, és közben más szüleink legyenek. Azok, akik titokban ilyen mondatokat mondanak, elfordulnak az élettől, az élettől, ahogy az van, és üresnek, támasz nélkülinek érzik magukat, és nem találnak békét önmagukban.
Néhány ember fél, hogyha úgy veszi a szüleit, ahogy ők vannak, magára kell vennie szülei rossz oldalait is, és úgy viselkednek, mintha választhatnának, és az életnek csak azt a részét kellene elfogadniuk, melyet kedvelnek. Ha félünk attól, hogy átöleljük az élet egészét, a jó dolgokat is elveszítjük. Ha elismerjük szüleinket úgy, ahogy vannak, magunkhoz öleljük az élet teljességét, úgy, ahogy az van. Az egy adottság, hogy vannak szüleink, és hogy mi gyermekek vagyunk. És az is egy adottság, hogy van bennünk valami különlegesen személyes. Elfogadni, amit a szüleink még adni tudnak
Amellett, hogy életet adtak nekünk, szüleink még más dolgokat is adnak. Etetnek, nevelnek, gondoznak, és még ennél is sokkal többet tesznek. A dolog akkor működik jól, ha a gyermekek úgy fogadják, amit kapnak, ahogy azt nekik adják. Mint szabály: a gyermekek eleget kapnak, ha el akarják fogadni azt, amit felkínálnak nekik.
Természetesen vannak kivételek, melyeket mind megértünk, de mint szabály igaz: amit a szülők a gyermekeiknek adnak, az elég. A gyermekek nem feltétlenül kapnak meg mindent, amit akarnak, nem teljesül minden álmuk, de a szabály érvényes: a gyermekek eleget kapnak.
A szeretet rendjével összhangban van az, ha a gyermek azt mondja: „Nagyon sokat adtál nekem, és ez elég. Én ezt nagyra becsülve és szeretettel elfogadom". Az a gyermek, amelyik így érez, telítettnek és sikeresnek érzi magát, nem számít, hogy korábban mi történt. Az ilyen gyermek képes azt mondani: „a többi dolgomról majd magam gondoskodom". Ez szintén gyönyörű tapasztalat. A gyermek hozzáteheti: „Most már békében elhagylak."
Ezeknek a mondatoknak a hatása nagyon mélyre hatol. A gyermekek visszakapják szüleiket, a szülők gyermeküket. Ugyanakkor pedig elválnak egymástól és függetlenek lesznek. A szülők teljesítették feladatukat, a gyermekek pedig szabaddá válnak, hogy a saját életüket éljék úgy, hogy közben tisztelik szüleiket, mégsem függenek tőlük.
De érezd meg, hogy mi történik a lélekben, ha elképzeled, hogy a gyermek azt mondja szüleinek: „Amit adtál nekem, először is, nem a megfelelő dolog volt, másodszor pedig nem volt elég. Még tartozol nekem". Mit kapnak a gyermekek a szülőktől, ha így éreznek? Semmit. Mit kapnak a szülők a gyermektől? Szintén semmit. Az ilyen gyermekek nem tudnak elválni szüleiktől: vádjaik és követeléseik a szülőkhöz kötik őket, és noha hozzá vannak kötve szüleikhez, nincsenek szüleik. Üresnek, rászorulónak és gyengének érzik magukat.
Ez a Szeretet Második Rendje: a gyermekek úgy veszik azt, amit a szülők az életen kívül adnak neki, ahogy azt adják. Gyermek méretűvé válva.
Felismerted, hogy problémáid vannak az első két nagyon-nagyon fontos Szeretet rendel? Mit tehetsz? Ha szeretnéd és veszed a bátorságot, kérhetsz egy időpontot családállításra. Segítek megfogalmazni egy nagyon fontos kérdést: Hol van a helyem a családomban, keresem a saját helyemet!
Szerintem ez az alapja annak, hogy a saját életedet élhesd. Ha úgy érzed, hogy a többi rendek is érdekelnek, akkor kérlek jelezd. Mert ezzel tudsz arra ösztökélni, hogy leírjam.:)
Köszönöm, hogy velem gondolkodsz és utazol.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése