Az egyedülléttől való félelmet, a tehetetlenség érzetet és a "mindenképp tartozni akarok valakihez" folytonos és görcsös gondolatokat csak egy megoldással tudjuk kezelni: ha folyamatosan biztosítjuk magunknak a társaságot. Márpedig folytonos társaság csak párkapcsolatban elképzelhető.
Számít a partner? Ilyen esetben nem nagyon. Hála irányulhat a partner irányába azért mert biztosítja a másiknak, hogy ne legyen egyedül de ez egy huszadrangú kérdés.
Az aki képtelen egyedül lenni és függ egy másik személy társaságától, az önmagát nem szereti, nem tudja, hogy ki ő valójában. Ha nem szereti, nem ismeri, nincs jóban önmagával akkor azt sem tudja, hogy mitől lenne boldog és hogy szerethetne bárkit is őszintén? Zsákutcába fut. A párkapcsolatát hibáztatja aztán a következőt, majd az azutánit, vagy benne marad egy olyan kapcsolatban, ami már rég meghalt. Ezáltal saját magát is elkíséri a sír széléig, vagy a sírba.
Miért? Mert megalkudott. Ki miatt? A félelmei miatt. Mikor félt? Mikor elhagyták. Mikor hagyták el? Születésénél, mert kicsi volt és inkubátorba került vagy később, mikor nagyi vigyázott rá, mert a szülők dolgoztak és csak hétvégén találkoztak, vagy mikor a szülők elváltak, vagy az egyik meghalt. Kapcsolatai csak receptre kapott tudatmódosítók. Talán a mélyben kéne keresni az okot, felszínre hozni és hagyni időt, hogy az illető megbarátkozzon önmagával.
A társfüggő élete maga a mindennapi pokol. Romboló kapcsolatból mégsem mer kilépni: ez az ő betegsége. Az ilyen kapcsolatokban az egyik fél gyermekké válik és megint témánál vagyunk. Mert ami mozgatja a világot az a szexualitás. A gyermek pedig nem szexel anyával vagy apával. Így a kapcsolatban megszűnik a szexualitás, mert a függő gyerek pozícióba kerül. Ha netán gyerekük van, hova kerül a gyerek? Kitúrták a helyéről! Egy hely maradt számára. Annak a felnőttnek a helye, aki a gyerek helyén van. Ekkor jönnek a veszekedések, szülő és gyerek között! Gyerek nem lehet gyerek, így felnőttként majd nem tudja képviselni saját alapvető érzelmi igényeit és érdekeit. Ezek után vagy szenvedélybeteg lesz, vagy szenvedélybeteg társhoz köti az életét. Megint van mivel foglalkozni!
Hogy teszed fel a kérdést ha családállításon jársz? Hol vagyok olyankor mikor nem vagyok jelen a saját életemben? Vagy kinek a helyén díszelgek, mikor semmi sem jó?
Kívánom, hogy megtaláld saját helyedet és ezáltal boldogságodat!
Köszönöm, hogy velem gondolkodsz és utazol.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése